Olykor felmerülhet bennünk a kérdés: vajon elég-e az, amit az egyesületi edzéseken kap a gyermek? Körülötte mások egyéni képzésre, erőnléti edzésre vagy külön technikai fejlesztésre járnak, a közösségi médiában pedig szinte naponta találkozunk olyan fiatal sportolókkal, akik látszólag minden szabad percükben gyakorolnak. Ilyenkor könnyű attól tartani, hogy aki nem tesz hozzá még több edzést, lemarad. Ha pedig a gyermeknek komoly céljai vannak, szülőként nem szeretnénk, hogy később éppen egy kihagyott lehetőség miatt érezze úgy, nem tett meg mindent.

A több azonban nem minden esetben jelent automatikusan jobb fejlődést.

Az egyesületi edzés adja a sportolói fejlődés szakmai alapját. Ott tanulja meg a gyermek a sportág rendszerét, alkalmazkodik másokhoz, versenyhelyzeteket él át, és az edző egy hosszabb folyamat részeként építi fel a munkáját. Egy jól működő képzés mellett a külön edzésnek nem az egyesületi munka helyettesítése vagy felülírása a feladata, hanem annak célzott kiegészítése lehet. 

A plusz fejlesztés akkor adhat valódi értéket, ha pontosan tudjuk, miért van rá szükség. Lehet olyan technikai elem, amelyet a csoportos edzésen nincs idő elégszer gyakorolni, egy korábbi sérülés után szükség lehet szakember által vezetett visszaépítésre, vagy a gyermek elérhet egy olyan életkorba és fejlődési szakaszba, amikor az erőnléti munka már indokolt és megfelelően felépíthető. Az egyéni figyelem abban is segíthet, hogy a gyermek jobban megértse a saját mozgását, kijavítson egy berögzült hibát, vagy magabiztosabbá váljon egy bizonytalan területen.

Egészen más a helyzet, ha a külön edzés mögött nincs konkrét cél, csak az érzés, hogy „mások is járnak”, ezért nekünk sem szabad kimaradnunk.

Ilyenkor könnyen megtörténhet, hogy a gyermek hetébe újabb és újabb foglalkozások kerülnek, miközben senki nem látja át, hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Az egyesületi edző mást kér, a külön edző más technikát tanít, az erőnléti munka pedig nincs összehangolva a versenyek és a pihenőnapok terhelésével. A gyermek közben látszólag rengeteget dolgozik, a fejlődése mégsem lesz gyorsabb. Sőt, a fáradtság miatt romolhat a figyelme és a mozgásának minősége, kevésbé tudja hasznosítani az edzéseket, és lassan eltűnhet az az öröm is, amely miatt eredetileg sportolni kezdett. 

A külön edzésről érdemes először a gyermek egyesületi edzőjével beszélni.

Nem egyszerűen engedélyt kérni, hanem megtudni, valóban lát-e olyan területet, amely célzott fejlesztést igényel. Ha igen, fontos tisztázni, milyen jellegű munkát javasol, milyen gyakorisággal, és hogyan illeszthető be úgy a hétbe, hogy ne ütközzön az egyesületi programmal. Az is sokat számít, ki vezeti a külön foglalkozást.

Egy jó szakember nem pusztán elfárasztja a gyermeket, és nem látványos feladatokkal próbálja bizonyítani, hogy szükség van rá.

Meg akarja érteni, hol tart a fiatal sportoló, milyen terhelést kap máshol, mi a célja, és hogyan tud ehhez úgy hozzátenni, hogy közben ne bontsa meg a teljes képzési folyamatot. Fontos felmérnünk azt is, hogy a gyermek szeretne-e pluszban dolgozni, vagy inkább mi érezzük szükségesnek. Természetesen a motivációja nem lesz minden alkalommal ugyanolyan, és egy komolyabb célhoz néha olyan feladatokat is vállalnia kell, amelyekhez éppen nincs kedve.Ha azonban a külön edzés tartósan csak a mi ösztönzésünkből működik, érdemes feltenni a kérdést, valóban az ő célját szolgálja-e.

A fejlődéshez nemcsak terhelés, hanem regenerálódás is kell. A gyermek teste és idegrendszere az edzések között alkalmazkodik ahhoz, amit megtanult és átélt. Ha minden szabad napot újabb képzéssel töltünk ki, könnyen éppen azt az időt vesszük el, amelyben a munka valódi fejlődéssé érhetne.

A pihenés nem a komoly célok ellentéte, és nem azt jelenti, hogy a gyermek nem elég elszánt.

Az alvás, a megfelelő étkezés, a szabadidő, az iskolai feladatok és a sporttól független élmények mind hozzátartoznak ahhoz, hogy hosszú távon is terhelhető és motivált maradjon. Különösen utánpótláskorban fontos, hogy ne felnőtt élsportolók napirendjét próbáljuk ráilleszteni egy még fejlődésben lévő gyermek életére.

Érdemes figyelni arra, mit mutat a plusz terhelés a hétköznapokban. Energikus marad, örömmel jár edzésre, tud pihenni, és közben az iskolai feladataival is boldogul? Vagy egyre fáradtabb, ingerlékenyebb, gyakrabban fáj valamije, romlik a figyelme, és már azt a sportot sem élvezi, amelyet korábban szeretett? Nem egy-egy nehezebb napból kell következtetést levonni, hanem azt kell nézni, milyen irányba változik hosszabb idő alatt. Az is előfordulhat, hogy nem újabb teljes edzésre, hanem néhány rövidebb, célzott gyakorlásra van szüksége.  

A fejlődés szempontjából sokszor többet ér a pontosan kiválasztott, jó minőségben végzett munka, mint egy újabb hosszú foglalkozás, amelyet a gyermek már fáradtan teljesít.

A plusz nem feltétlenül időben jelent többet. Jelenthet tudatosabb figyelmet, személyre szabott visszajelzést vagy egyetlen hiányzó részlet következetes gyakorlását is. Nem minden magas szintre jutó sportoló ugyanazon az úton halad. Van, akinek egyéni képzés ad fontos lendületet, más a jól felépített egyesületi munkából, rendszeres versenyzésből és megfelelő pihenésből fejlődik a legtöbbet. A gyermek életkora, sportága, aktuális tudásszintje, fizikai érettsége és személyisége egyaránt befolyásolja, mire van szüksége.  

A kérdésre, hogy kell-e külön edzés a magasabb szinthez, nincs minden gyermekre érvényes igen vagy nem.

A jó döntéshez azt kell látnunk, van-e világos fejlesztési cél, összehangolható-e a meglévő terheléssel, megfelelő szakember vezeti-e, és maga a gyermek is kapcsolódik-e ahhoz, amiért pluszmunkát vállal. A magasabb szintet ugyanis nem mindig az éri el, aki a legtöbb órát tölti edzéssel. Sokkal inkább az, aki megfelelő minőségben dolgozik, érti, min szeretne javítani, képes tartósan motivált maradni, és közben elegendő időt kap arra is, hogy mindaz, amit gyakorolt, valódi fejlődéssé váljon.