Ha megkérdezünk egy sportoló gyermeket, mit szeretne elérni, valószínűleg gyorsan érkezik a válasz: többet szeretne játszani, gyorsabb szeretne lenni, pontosabban végrehajtani egy gyakorlatot, megnyerni egy versenyt, bekerülni egy csapatba, vagy egyszer majd eljutni arra a szintre, ahol most a példaképei tartanak. 

Ezek a vágyak fontosak, hiszen belőlük születik meg a lelkesedés és az a belső erő, amely újra és újra elindítja az edzésre. Önmagukban azonban még nem mutatják meg, hogyan lehet közelebb kerülni hozzájuk. A „jobb szeretnék lenni” mögött rengeteg különböző út rejtőzhet, és amíg a cél csak egy gondolat a gyermek fejében, könnyen elmosódik a hétköznapokban. Egy nehezebb edzés, egy fárasztó hét vagy egy gyengébben sikerült verseny után már nem is olyan egyszerű felidézni, mit szeretett volna, és főként azt, hogy miért volt ez olyan fontos neki.

Amikor azonban leírja a célját, valami megváltozik.

A fejében kavargó elképzelés egyszer csak alakot kap, és attól a pillanattól kezdve már nem csupán egy távoli vágy, hanem valami, amire rá lehet nézni, amiről lehet beszélni, és amihez később vissza lehet térni. A leírt mondat nem végzi el helyette a munkát, és természetesen nem garantálja a sikert sem, mégis kijelöli azt az irányt, amely felé el szeretne indulni. Ez elsőre talán túl egyszerűnek és még lehet feleslegesnek is tűnik. Felnőttként hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha valaki tudja, mit szeretne, akkor nincs jelentősége annak, kimondja-e vagy papírra veti. Pedig sokszor még nekünk sem könnyű pontosan megfogalmazni a céljainkat. Egészen mást jelent azt gondolni, hogy „többet kellene mozognom”, mint leírni, hogy a következő hónapban hetente háromszor szeretnék időt szánni rá.

Az első egy jó szándék, a második már egy vállalás, amelyhez kapcsolódni tudnak a döntéseink. 

A gyermekeknél ugyanez történik. Amíg csak annyit éreznek, hogy ügyesebbek szeretnének lenni, addig nehéz eldönteniük, mire figyeljenek az edzéseken. Ha azonban megfogalmazzák, hogy szeretnének magabiztosabban végrehajtani egy adott mozdulatot, javítani az állóképességükön, bátrabban kezdeményezni vagy jobban figyelni versenyhelyzetben, máris közelebb kerülnek ahhoz, hogy felismerjék a saját szerepüket a fejlődésben.

A cél leírása azért is különleges, mert egy pillanatra megállítja a gyermeket.

A sport hétköznapjai általában gyorsan követik egymást. Edzés, készülődés, verseny, eredmény, majd már érkezik is a következő feladat. Ebben a ritmusban könnyű úgy haladni előre, hogy közben nincs idő végig gondolni, mi az, amit valóban szeretne elérni. Amikor viszont leül, és saját szavaival megpróbálja megfogalmazni a célját, figyelni kezd önmagára és elkezdi összefüggéseiben átgondolni, hogy mi okoz számára örömet, miben szeretne fejlődni, mitől tart, és mi az, amire egyszer majd igazán büszke lenne. 

Talán először csak annyit ír le, hogy szeretne nyerni, ami egy őszinte cél, és nem kell rögtön kijavítanunk vagy komolyabb mondattá formálnunk helyette, inkább beszélgethetünk kell vele arról, mi segítheti közelebb ehhez, és mi az, amire neki magának is van hatása. Az eredményt ugyanis nem tudja teljesen irányítani, a felkészülését, a figyelmét, a hozzáállását és a saját erőfeszítését viszont igen. Így a „szeretnék nyerni” mellé idővel olyan célok is kerülhetnek, mint hogy az edzéseken bátrabban próbálkozik, nem adja fel egy hiba után, vagy rendszeresen gyakorolja azt, ami még bizonytalanul megy. Ezzel a cél már nem nyomást helyez rá, hanem kapaszkodót ad neki, ami nem azt üzeni, hogy csak akkor volt értelme a munkájának, ha elérte a vágyott eredményt, hanem segít észre venni azokat az apró lépéseket is, amelyek közben történnek. Lehet, hogy még nem jutott el oda, ahová szeretne, de már kitartóbb, összeszedettebb vagy bátrabb, mint néhány héttel korábban. Ha van mihez visszatérnie, ezeket a változásokat is könnyebben felismeri. 

A leírt cél ezért nemcsak előre mutat, hanem később tükröt is tart.

Egy gyermek sokszor nem érzékeli a saját fejlődését, mert mindennap önmagával találkozik. Természetesnek veszi azt, ami tegnap még nehéz volt, és gyorsan tovább irányítja a figyelmét arra, ami még mindig nem sikerül. Amikor viszont hónapokkal később újra elolvassa, mit írt a szezon elején, egyszer csak láthatóvá válik számára az út, amelyet közben megtett. Rájöhet, hogy amit ma már magától értetődőnek gondol, azért korábban tudatosan dolgozott. Ez a felismerés sokkal mélyebb önbizalmat épít, mint bármilyen kívülről érkező dicséret. Nem egyszerűen azt hallja, hogy ügyes, hanem saját maga látja, hogy képes volt kitűzni valamit, tenni érte, és előrébb jutni benne. Az önbizalom így nem kizárólag a sikereiből vagy mások véleményéből táplálkozik, hanem abból a tapasztalatból is, hogy van hatása a saját fejlődésére. 

Szülőként ebben nem az a feladatunk, hogy szebb, nagyobb vagy ambiciózusabb célokat találjunk ki helyette.

Könnyű lenne átvenni a tollat, és olyan mondatokat írni, amelyek felnőttként jól hangzanak, a gyermek számára azonban nem jelentenek semmit. Egy cél attól válik igazán a gyermekévé, hogy kapcsolódik ahhoz, amit ő szeretne, még akkor is, ha elsőre túl egyszerűnek, túl kicsinek vagy éppen túl nagynak tűnik. Mi inkább abban segíthetünk, hogy megtalálja a saját szavait. Megkérdezhetjük tőle, minek örülne igazán a szezon végén, mit szeretne könnyebben vagy magabiztosabban csinálni, és miből venné észre, hogy fejlődött. A kisebb gyermekeknek még szükségük lehet arra, hogy együtt fogalmazzuk meg a válaszokat, a nagyobbak viszont egyre önállóbban képesek végig gondolni, merre szeretnének tartani. A lényeg nem a tökéletes mondat, hanem az, hogy a gondolat tőlük induljon. 

A leírt célhoz később vissza lehet térni, de nem azért, hogy számonkérjük rajta.

Ez nem egy szerződés, amit mindenáron teljesítenie kell, hanem egy korábbi önmagától érkező üzenet arról, mi volt fontos neki abban az időszakban. Lehet, hogy útközben megváltozik, pontosabbá válik, vagy kiderül, hogy már valami más motiválja. Ez nem kudarc, hanem annak a jele, hogy egyre jobban érti önmagát. Talán évekkel később már nem fog emlékezni minden célra, amelyet gyermekként leírt, de maga a gondolkodásmód vele maradhat. Megtanulhatja, hogy az álmaihoz érdemes irányt rendelni, a nagy elképzeléseket kisebb lépésekre bontani, és időnként megállni, hogy észrevegye, honnan indult és meddig jutott. Ezekre a készségekre nemcsak a sportban lesz szüksége, hanem a tanulmányaiban, a munkájában és minden olyan élethelyzetben, amelyben szeretne valamit megvalósítani. 

Amikor egy gyermek leírja a céljait, nem egyszerűen néhány mondat kerül egy papírra.

Lassan megtanulja megfogalmazni, mi fontos neki, és felismeri, hogy a vágyaihoz a saját döntésein és erőfeszítésein keresztül vezet az út. Talán éppen ez az egyik legértékesebb dolog, amit a sport adhat neki, mert nemcsak álmodni tanítja meg, hanem arra is, hogyan induljon el az álmai felé.