Mit mondj egy kihagyott ziccer után?  

Mit mondj egy kihagyott ziccer után?  

Egy kihagyott ziccer után a gyermek általában pontosan tudja, mi történt. Nem kell külön elmondanunk neki, hogy rosszul találta el a labdát, későn döntött, vagy máshová kellett volna rúgnia. Jó eséllyel már ő maga is újra és újra lejátszotta a fejében a pillanatot, és azt kívánja, bárcsak visszamehetne néhány másodperccel az időben. 

Szülőként ilyenkor nehéz megtalálni a megfelelő mondatot. Mi is láttuk a helyzetet, együtt izgultunk vele, és talán bennünk is ott maradt a gondolat, mi lett volna, ha..?  Mégis fontos emlékeztetnünk magunkat arra, hogy ez az ő mérkőzése és az ő csalódása és nekünk nem elemeznünk kell a történteket, hanem segítenünk abban, hogy egy kihagyott lehetőség ne vegye el a kedvét a folytatástól. Gyakran ösztönösen azt mondjuk: „Semmi baj, majd legközelebb.” Ezzel meg szeretnénk nyugtatni, ő azonban abban a pillanatban talán úgy érzi, hogy igenis baj van. Fontos volt neki a helyzet, eredményes szeretett volna lenni, és most csalódott.

Nem kell meggyőznünk arról, hogy nem számít, ami történt, sokszor többet segít egy egyszerű, őszinte mondat: „Láttam, mennyire szeretted volna, biztosan nagyon bánt most.”

Ezzel nem növeljük a csalódását, csak megmutatjuk, hogy értjük, mit érez. Nem akarjuk gyorsan elterelni a figyelmét, nem keressük rögtön a tanulságot, hanem elfogadjuk, hogy ez a pillanat most fáj neki. Az is lehet, hogy nem akar beszélni róla, csak csendben ül hazafelé, röviden válaszol, vagy egészen más témára tereli a szót. Ezt nem kell személyes elutasításnak vennünk. Van, aki beszélgetés közben dolgozza fel a történteket, másnak előbb időre van szüksége. Attól, hogy csendben maradunk mellette, még érezheti, hogy nincs egyedül. Amit viszont érdemes elkerülni, az a mérkőzés azonnali szakmai elemzése.  

Egy csalódott gyermek ritkán tudja valódi segítségként fogadni, ha már az autóban sorolni kezdjük, hogyan kellett volna helyezkednie vagy döntenie. Lehet, hogy igazunk van, de valószínűleg nem mi vagyunk a megfelelő emberek arra, hogy ezt a helyzetet szakmailag kijavítsuk.

Az edző feladata, hogy segítsen neki tanulni belőle, a szülőé pedig az, hogy olyan biztonság, hátteret biztosítson, amelyben a gyermek nem fél hibázni.

Ez nem jelenti azt, hogy a kihagyott helyzetről később sem szabad beszélni. Amikor már csillapodott benne a csalódás, megkérdezhetjük, ő hogyan látta, és mit gondol róla. Talán maga mondja majd el, mit csinálna legközelebb másképpen, de az is lehet, hogy rájön, bár a befejezés nem sikerült, jól helyezkedett, bátran elindult, és képes volt megteremteni magának a lehetőséget. Ez azért fontos, mert a gyermek könnyen azonosíthatja önmagát a hibájával. Nem egyszerűen azt gondolja, hogy „kihagytam egy helyzetet”, hanem azt, hogy „béna vagyok” vagy „nem vagyok elég jó”. Szülőként segíthetünk neki megérteni, hogy a kettő nem ugyanaz. Hibázott egy adott pillanatban, ahogyan minden sportoló hibázik, de ettől nem lett kevesebb, és mindaz sem tűnt el, amit addig jól csinált. 

Elmondhatjuk neki, hogy hibázni csak az tud, aki eljut a helyzetig és meri vállalni a befejezést. Ez nem üres vigasztalás, hanem olyan nézőpont, amely segíthet helyére tenni a történteket. A kihagyott lehetőség azt is jelenti, hogy ott volt, próbálkozott és döntést hozott, ami bár most nem sikerült, de a következő hasonló pillanatban éppen erre a bátorságra lesz szüksége. Ha attól kezd félni, hogy újra hibázik, könnyen óvatosabbá válhat, és legközelebb talán már nem meri ugyanúgy vállalni a helyzetet.

Ezért nem az a cél, hogy gyorsan elfelejtse a ziccert, hanem hogy úgy tudjon tanulni belőle, hogy közben ne veszítse el az önbizalmát és a játékhoz szükséges bátorságát.

Néha ehhez elég annyit mondanunk: „Most nem sikerült, de örülök, hogy el merted vállalni.” Ebben a mondatban benne van a valóság, hiszen nem teszünk úgy, mintha a kihagyott helyzet nem számítana., ugyanakkor benne van az is, amit szülőként igazán adhatunk. Annak a megerősítése, hogy a próbálkozás értékes, és egyetlen hiba miatt sem változik meg róla a véleményünk. 

Néhány év múlva valószínűleg egyikünk sem emlékszik majd arra, melyik percben történt a kihagyott ziccer, vagy mi lett volna, ha a labda néhány centiméterrel másfelé megy. A gyermekben azonban sokáig megmaradhat, hogyan fordultunk felé utána. Arra tanítottuk-e, hogy a hibáitól félnie kell, vagy arra, hogy egy kihagyott lehetőség után is merjen odaállni a következőhöz? 

Megosztom a Facebook-on
Karrierépítés útján

Sport és iskola egyensúlyban? Sokszor nem könnyű feladat

Edzés, verseny, tanulás, utazás, miközben a pihenés lassan kiszorul a napokból. Az igazi egyensúly nem azt jelenti, hogy minden belefér, hanem hogy időben észrevesszük, amikor...

Karrierépítés útján

Próbajáték, kiválasztó? Hogyan készüljön rá a gyermek és a szülő? 

Egy próbajáték egyszerre lehet izgalmas lehetőség és hatalmas teher. A legtöbbet azzal segíthetünk, ha felkészítjük a gyermeket a helyzetre, de nem kötjük egyetlen naphoz a...

Karrierépítés útján

Mikor érdemes magasabb szintre lépni?  

Miből látható, hogy egy gyermek kinőtte a jelenlegi környezetét? Nemcsak a teljesítményét kell figyelni, hanem azt is, mennyire motivált, önálló, terhelhető, és hogyan reagál az...

Kérlek ellenőrizd az adataidat:

Grafika: —
Korosztály: —
Sportoló neve: —
Személyes üzenet: —
Kitől: —