Talán minden sportoló gyermeket nevelő szülőben megszületik egyszer a kérdés: vajon tényleg tehetséges? Nem feltétlenül azért, mert máris profi pályafutást képzelünk el számára, hanem mert szeretnénk jól támogatni. Tudni akarjuk, érdemes-e magasabb szintű lehetőséget keresni, több időt és energiát fektetni a sportba, vagy egyszerűen csak hagyni, hogy örömmel csinálja azt, amit szeret. A választ mégsem könnyű megtalálni. Az egyik edző különleges adottságokat lát benne, a másik szerint még sokat kell fejlődnie. Egyik hétvégén kiemelkedik a mezőnyből, a következőn szinte észrevehetetlen. Van, amiben gyorsan halad, más területeken pedig hosszú ideig alig látszik változás. Szülőként ilyenkor könnyen érezzük úgy, hogy szükségünk lenne egy biztos jelre, amely megmutatja, mire számíthatunk. Csakhogy a tehetség ritkán érkezik egyértelmű válasz formájában.
Nem feltétlenül mutatják meg ezek azt, hogy, ki meddig juthat el évekkel később. A gyermekek nem egyszerre és nem azonos ütemben fejlődnek. Van, aki korán kerül fizikai fölénybe, más később érik, és csak idővel válik láthatóvá benne az, ami addig a háttérben maradt. Ezért egy adott pillanat teljesítménye fontos, de nem mond el mindent. Aki ma kiemelkedik, annak is folyamatosan tanulnia és alkalmazkodnia kell, aki pedig most lemaradni látszik, attól még később sokat fejlődhet. Egy gyermeket nem lehet egyetlen verseny, mérkőzés, felmérés vagy kiválasztó alapján véglegesen elhelyezni a „tehetséges” vagy a „nem elég tehetséges” kategóriában.
Benne lehet a gyermek fizikai adottságaiban, a mozgásérzékében, a gyorsaságában vagy a koordinációjában, de ugyanúgy megmutatkozhat abban is, milyen gyorsan ért meg egy új feladatot, mennyire pontosan érzékeli a körülötte történő eseményeket, és hogyan használja fel a kapott visszajelzéseket. Érdemes figyelni arra is, mi történik vele akkor, amikor valami már nem megy könnyen. A kezdeti előny sokáig elfedheti, hogy egy gyermek hogyan reagál az első komolyabb akadályokra. Képes-e türelmesen dolgozni azon, ami még bizonytalan? Mer-e kérdezni, ha valamit nem ért? Elfogadja-e, hogy egy új szinten ismét tanulóvá válik, vagy csak addig érzi jól magát, amíg ő a legjobb?
Vannak gyermekek, akik egy hibajavítást gyorsan beépítenek, és néhány próbálkozás után már másképpen oldják meg ugyanazt a helyzetet. Másoknak több időre van szükségük, de kitartóan keresik a megoldást, és amit egyszer elsajátítottak, arra később biztosan tudnak építeni. A két út különböző, de mindkettőben lehet komoly fejlődési lehetőség. A tehetség része lehet az alkalmazkodás képessége is. A sportban folyamatosan változnak a helyzetek, mert erősebb lesz a mezőny, új edző érkezik, más szerepet kap a gyermek, vagy olyan feladat elé kerül, amelyben már nem támaszkodhat kizárólag a korábbi erősségeire. A hosszabb távú fejlődés szempontjából sokat számíthat, képes-e ezekhez a változásokhoz úgy alkalmazkodni, hogy közben megőrzi a kíváncsiságát és a tanulási kedvét.
Fontos jelzés lehet az is, mennyire kötődik magához a sporthoz. Nem kell minden nap egyforma lelkesedéssel edzésre indulnia, hiszen a fáradtság és a kedvetlenség mindenkinél természetes. Mégis sokat elárul, hogy időről időre magától visszatér-e hozzá. Érdekli-e, hogyan lehetne jobb? Örül-e egy új felismerésnek akkor is, ha azért nem kap érmet vagy külön dicséretet? Van-e benne belső kíváncsiság, amely nemcsak az eredményhez, hanem a fejlődés folyamatához is kapcsolja? Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak az a tehetséges, aki már gyermekként mindenét a sportnak rendeli alá. A túl korai komolyság nem feltétlenül a későbbi siker jele, ahogyan a játékosság sem a céltalanságé.
Szülőként talán az egyik legnehezebb feladat, hogy ne egyetlen jelből próbáljunk végleges következtetést levonni. Egy jó eredmény után könnyű messzire előreszaladni gondolatban, egy gyengébb időszak pedig ugyanilyen gyorsan elbizonytalaníthat bennünket. A sportolói fejlődés azonban ritkán halad egyenesen. Lehetnek gyors előrelépések, hosszabb stagnáló időszakok, váratlan megtorpanások és olyan későbbi ugrások, amelyeket korábban senki nem látott előre. Ezért a „tehetséges-e?” kérdésnél sokszor többet segítenek a pontosabb kérdések. Miben erős most? Milyen gyorsan és hogyan tanul? Mi történik vele, amikor nehézséggel találkozik? Örömét leli abban, amit csinál? Képes elfogadni a visszajelzést? Van benne kíváncsiság és belső igény a fejlődésre? A jelenlegi környezete segíti abban, hogy megmutassa és tovább építse a képességeit? Ezeket nem kell kizárólag nekünk megválaszolnunk. Az edző véleménye különösen fontos, mert nemcsak a gyermek látványos teljesítményét figyeli, hanem a mindennapi munkáját, a tanulási sebességét, a terhelésre adott reakcióit és a többiekhez való viszonyát is. Érdemes tőle nem pusztán azt megkérdezni, hogy tehetségesnek tartja-e a gyermekünket, hanem azt is, miben látja az erősségeit, hol van még fejlődési lehetősége, és milyen következő lépés szolgálná leginkább az előrehaladását.
A szakmai visszajelzés mellett a gyermek saját élményeit sem szabad elveszítenünk. Lehet, hogy kívülről ígéretesnek látszik, ő azonban egyre kevésbé érzi magát jól abban a közegben. Az is előfordulhat, hogy jelenleg még nem tartozik a legeredményesebbek közé, de olyan kitartással, örömmel és tanulási vággyal dolgozik, amely hosszabb távon sokkal messzebbre viheti, mint azt a mostani rangsorok mutatják. A tehetség felismerése ezért nem kizárólag kiválasztás, hanem felelősség is. Ha túl korán különlegesnek nevezzük a gyermeket, könnyen azt érezheti, hogy mindig igazolnia kell ezt a címkét. Egy gyengébb eredmény ilyenkor már nemcsak csalódás lesz számára, hanem fenyegetés is: mi van, ha mégsem olyan tehetséges, mint mindenki gondolta? Ugyanígy káros lehet túl korán lemondani róla azért, mert még nem emelkedik ki. A gyermekek fejlődése időt, megfelelő kihívást és biztonságos közeget igényel.
Szülőként ezért talán nem azzal segítünk a legtöbbet, ha bizonyosságot próbálunk szerezni arról, lesz-e belőle élsportoló. Ezt hosszú évekkel előre senki nem tudja felelősen megígérni. Sokkal értékesebb, ha figyeljük a fejlődését, megfelelő szakmai közeget keresünk számára, meghallgatjuk az edzői visszajelzéseket, és közben arra is kíváncsiak maradunk, ő hogyan éli meg a saját útját.
A valódi tehetség talán nem abban mutatkozik meg leginkább, hogy egy gyermek ma mennyivel jobb a többieknél, hanem abban, mennyi lehetőség van még benne, és mit képes kezdeni ezzel a lehetőséggel. Ehhez pedig nemcsak jó adottságokra, hanem időre, tanulásra, örömre, megfelelő környezetre és olyan felnőttekre is szüksége van, akik nem túl korán akarják megmondani, meddig juthat. A kérdésre, hogy valóban tehetséges-e a gyermekünk, talán nem egyetlen pillanatban kapjuk meg a választ. Sok apró jelből, megtett lépésből, nehézségből és újrakezdésből rajzolódik ki, miközben ő maga is folyamatosan változik. Nekünk pedig nem kell előre látnunk az út végét.
