„A siker fejben dől el” – gyakran halljuk, amikor egy sportoló teljesítményéről beszélünk. Jól hangzik, erőt sugároz, mégis kevés segítséget ad annak a gyermeknek, aki edzésen magabiztos, versenyhelyzetben azonban elbizonytalanodik, vagy egyetlen hiba után már nem tud ugyanúgy figyelni.

A mondatból könnyen úgy tűnhet, mintha a jó teljesítmény egyszerűen elhatározás kérdése lenne. Mintha elég volna erősen hinni a sikerben, kizárni minden negatív gondolatot, és máris minden úgy alakulna, ahogyan szeretnénk. A sportoló gyermek azonban hiába akar jól teljesíteni, attól még izgulhat, félhet a hibától, elveszítheti a figyelmét, vagy érezheti úgy, hogy most túl nagy rajta a nyomás. A mentális erő nem azt jelenti, hogy ezek az érzések eltűnnek. Sokkal inkább azt, hogy a gyermek idővel megtanul együtt sportolni velük. Felismeri, mi történik benne, és egyre jobban tudja, hogyan terelje vissza a figyelmét arra, amit az adott pillanatban valóban megtehet.

Ha egy verseny vagy mérkőzés előtt azt mondja, hogy izgul, szülőként ösztönösen megpróbáljuk megnyugtatni.

Gyakran hangzik el ilyenkor, hogy „ne izgulj”, „nincs mitől félned” vagy „csak higgy magadban”. Csakhogy az izgalom nem kapcsolható ki egyetlen mondattal. Sőt, a gyermek azt is érezheti, hogy nemcsak jól kellene teljesítenie, hanem még az érzéseivel sincs minden rendben. Többet segíthetünk, ha nem akarjuk elvenni tőle az izgalmat, hanem segítünk érthetővé tenni. Elmondhatjuk neki, hogy azért érzi ezt, mert fontos számára, ami előtte áll. Megkérdezhetjük, hol érzi a testében, mi jár a fejében, és mi segített neki korábban hasonló helyzetben. Már az is megkönnyebbülést adhat, ha felismeri, hogy az izgalom nem annak a jele, hogy nincs felkészülve, hanem a szervezete így készül valamire, ami sokat jelent neki.

A teljesítményt gyakran nem maga az izgalom nehezíti meg, hanem az, ahogyan a gyermek gondolkodni kezd róla.

Ha azt ismételgeti magában, hogy „nem hibázhatok”, a figyelme egyre inkább a lehetséges hibára irányul. Ha azon gondolkodik, mit szól majd az edző, a szülő vagy a csapat, már nem teljesen abban a helyzetben van, amelyet éppen meg kellene oldania. Ilyenkor segíthet, ha a végeredmény helyett valami olyasmire irányítjuk a figyelmét, amit ő maga tud befolyásolni. Nem tudja előre eldönteni, hogy nyer-e, milyen teljesítményt nyújtanak mások, vagy minden mozdulata sikerül-e. Arra viszont képes lehet, hogy figyeljen a kezdésre, tartsa a saját ritmusát, bátran vállalja a helyzeteket, vagy egy hiba után a következő feladatra összpontosítson. Verseny előtt ezért a „Ugye ma nyersz?” helyett többet adhat egy olyan kérdés, mint: „Mire szeretnél ma különösen figyelni?” Ezzel nem kisebbítjük a céljait, hanem adunk neki egy kapaszkodót, amelyhez akkor is visszatérhet, ha közben valami nem a tervei szerint alakul. A mentális felkészülésben sokat segíthet egy saját rutin is. Nem valamiféle merev szertartásra kell gondolni, hanem néhány ismerős lépésre, amely biztonságot ad. A felszerelés nyugodt előkészítésére, néhány mélyebb légvételre, egy biztató mondatra vagy annak felidézésére, mire szeretne figyelni. A rutin nem garantálja a sikert, de segíthet abban, hogy a gyermek ne minden alkalommal a bizonytalanságból próbálja összeszedni magát.

Szülőként a saját viselkedésünkkel is sokat alakítunk azon, hogyan gondolkodik gyermekünk a saját teljesítményéről.

Ha a szereplés előtt idegesebbek vagyunk nála, sok tanácsot adunk, vagy újra és újra emlékeztetjük a tétre, könnyen magával viszi a mi feszültségünket is. A nyugodt jelenlét, a kiszámítható rutin és annak megerősítése, hogy az eredménytől függetlenül mellette leszünk, sokszor többet segít, mint a legjobb motivációs beszéd. Ugyanilyen fontos, ahogyan a hibáira reagálunk. Ha egyetlen rossz mozdulat után azt látja rajtunk, hogy csalódottak vagyunk, ő is könnyebben beleragad a történtekbe. Ha viszont azt tapasztalja, hogy a hiba után is lehet tovább figyelni, gondolkodni és próbálkozni, lassan megtanulja, hogy a teljesítmény nem attól lesz erős, hogy minden hibát elkerül, hanem attól is, hogy képes visszatérni a jelenbe.

A siker tehát valóban sokszor fejben dől el, de nem azért, mert a gyermeknek elég erősen kell gondolnia a győzelemre. Azért, mert a gondolatai befolyásolják, mire figyel, hogyan értelmezi az izgalmát, mit kezd egy hibával, és képes-e a saját feladatánál maradni akkor is, amikor nagy körülötte a zaj. Szülőként nem tehetjük teljesen magabiztossá minden helyzetben, és nem gondolkodhatunk helyette. Segíthetünk azonban abban, hogy ne féljen attól, ami benne történik, és legyenek saját eszközei, amelyekhez nehezebb pillanatokban is vissza tud nyúlni.

A mentális erő nem az a hang a gyermek fejében, amely azt ismétli, hogy mindenképpen nyernie kell. Sokkal inkább az, amely egy hiba, egy pillanatnyi bizonytalanság vagy egy váratlan helyzet után képes azt mondani, „ez most megtörtént, de én még mindig itt vagyok, és tudom, mi a következő dolgom”